Genetikai vizsgálat segítségével klinikánkon lehetőség van rokonsági vizsgálatok elvégzésére is, melyet előre egyeztetett időpontban, nyugodt, kényelmes körülmények között, szülész-nőgyógyász szakorvos végez el.

Rokonsági vizsgálatok

Kit kell vizsgálni?

A hagyományos szülőségi teszten kívül mód van arra is, hogy egyéb közeli rokonság fennállását megállapítsuk két személy között, pl. féltestvérség, édes testvérség, nagybácsi/nagynéni, unokaöccs/unokahug, nagyszülő-unoka viszony.
Ide tartoznak azok az esetek is, amelyek tulajdonképpen apasági vizsgálatok, ám a feltételezett apa mintája nem áll rendelkezésre (pl. elhunyt, vagy elzárkózik a részvételtől), így az ő genetikai jellegeire vérrokonainak vizsgálatával kell következtetnünk, tehát indirekt módon próbáljuk megállapítani apaságát.

Megjegyzendő, hogy a rokonsági vizsgálatok esetén általában nem várhatók 99% fölötti valószínűségű eredmények, de legtöbbször így is szubjektíven kielégítő következtetésre lehet jutni. Általánosságban igaz, hogy minél több megfelelő vérrokont lehet vizsgálni, annál pontosabb eredményt kapunk.

A teljesség igénye nélkül megemlítendőek az alábbi egyéb rokonsági, leszármazási vizsgálatok, melyeket természetesen klinikákon szintén el tud végeztetni:

Apasági vizsgálat

Előfordul, hogy az anya, esetleg mindkét szülő személye kérdéses: pl. bevándorlási ügyek kapcsán, intézetben nevelkedett gyermek, az újszülött elcserélésének gyanúja. A vélelmezett vagy feltételezett anya tekintetében az apasági teszthez hasonló módon megállapítható, vagy kizárható az anyaság. Formailag ugyanúgy választhatja a jeligés, a neves vagy a szakértői vizsgálatot.

Ikervizsgálat

DNS-vizsgálattal az ikrekről rendkívül nagy bizonyossággal megállapítható, hogy egypetéjűek, vagy kétpetéjűek-e. Ennek akár kíváncsiságból, akár szervátültetésnél, örökletes betegségek kockázatának becslésénél lehet szerepe. A vizsgálat lehet jeligés vagy neves.

Személyazonosítás

A személyazonosítási vizsgálat lényege, hogy valamely biológiai minta elemzésével nyert DNS-mintázatot összehasonlítjuk egy adott személyével. Az általunk alkalmazott módszerrel teljes bizonyossággal megállapítható, hogy a biológiai minta a vizsgált személytől származik-e. Vizsgálható biológiai minta lehet pl. testváladék-folt, hajszál, fogkefe, cigarettacsikk, rágógumi. Megállapítható az illető neme, valamint az is, ha a minta több személytől származik pl. kevert váladékfolt.